Nyomtatás
Találatok: 2955

Az idei tanév első szombati munkanapján egészségnapot tartottunk az alsó tagozaton. Reggel nyolc órakor a napközi udvarán gyülekeztünk, majd a tízórai és a nap programjának rövid ismertetése után őszi túrára indultunk, melynek célállomása a Szociális Otthon parkja volt.

Az osztályok kísérő pedagógussal mentek, tíz perces eltolódással indultak. Útközben az egészséges életmóddal kapcsolatos feladatokat oldottak meg hat állomáson. A feladványok között volt puzzle, gyümölcsök felismerése tapintás és szaglás után, egészséggel kapcsolatos fogalmak elmutogatása a társaknak, jó tanácsok megfogalmazása az egészség védelmére, találós kérdések és totó is. A célba érkezés után osztályonként rövid sétát tettünk a parkban, gyönyörködtünk az őszi színekbe öltözött fákban, még mókust is láttunk. A fennmaradó időben a gyerekek szabadon játszhattak, futkározhattak az avarszőnyegen. Tizenegy óra körül indultunk vissza az iskolába, ahol a nagyatádi ritmikus sportgimnasztika csoport bemutatóját tekinthettük meg, egyéni és páros gyakorlatokat is láthattunk, különböző szerekkel. A gyerekek ebéd után sok élménnyel, hátizsákjukban ajándékba kapott banánnal, üdítővel és müzli szelettel térhettek haza.