Nyomtatás
Találatok: 407

Október elseje az idősek világnapja. Ehhez kapcsolódóan a Segesdi IV. Béla Király Általános Iskola 4. osztályos tanulói is megemlékeztek a falu idős lakóiról. Kedves, vidám, verses, zenés műsorral készültünk az idősebb korosztálynak.

Négy alkalommal is lehetőségünk volt örömet szerezni a már nyugdíjas éveiket töltő idős embereknek és a műsorokra ellátogatott vendégeknek. Tanulóink nagyon ügyesek, fegyelmezettek és kitartóak voltak a fellépések alkalmával.

Először a Segesdi Gondviselés Szociális otthonban élő embereknek okozhattunk örömet. Nagy örömmel fogadták tanulóinkat is és minket is egyaránt. Cserébe egy kis ajándékkal kedveskedtek nekünk.

Második alkalommal iskolánk nyugdíjas dolgozóinak kedveskedhettünk. Nagy örömmel és tapssal fogadták műsorunkat, és elismerő szavaikat tolmácsolhattuk a gyerekek számára.

Az a megtiszteltetést ért bennünket, hogy részt vehettünk a Generációk találkozóján a művelődési házban, ahol sok más fellépő mellett, nekünk is lehetőségünk volt arra, hogy megmutathassuk, hogy minden ember egyformán fontos az életben.

Utolsó állomásunk Nagyatád volt, ahol a Kulturális fesztivál programjában helyet kapott iskolánk tanulóinak műsora. A vendégek jól érezték magukat a vidám műsor alatt, cserébe mosolyukat és elismerő tapsukat is begyűjthettük.

Melinda néni