Nyomtatás
Találatok: 2845

A program indításaként az alsó tagozat minden évfolyama részt vett Katus Attila világ- és Európa–bajnok sportolóval egy közös, minden testrészt átmozgató zenés aerobik órán.

A Magyar Honvédség bemutatója elsősorban a fiúk tetszését nyerte el. Egymás kezébe adták át a bemutatásra szánt fegyvereket, és kérdéseikkel bombázták a katonákat, akik örömmel és türelemmel válaszoltak ezekre. A felállított akadálypálya is nagyon tetszett a gyerekeknek.

A nap további részében váltóversenyt rendeztünk a sportpályán.

A verseny végeztével összesítettük a pontokat, majd eredményhirdetés következett. 

A nap zárásaként focibajnokság volt a tornateremben harmadik és negyedik osztályos lány-, illetve fiúcsapatoknak. A lányok küzdelméből a harmadikosok, a fiúkéból a negyedikesek kerültek ki győztesen.

Tanulóink egy igazán eseménydús napon vehettek részt és versenyezhettek, ahol a mozgásé volt a főszerep. A nap végén fáradtan, de élményekkel feltöltődve térhettek haza.