Iskolánk hagyományaihoz híven idén is megrendezésre került a felsős versmondó verseny. Valamennyi tanulónk választott irodalmi művet, amit szépen megtanult, és tudásáról házidöntőn - szakmai zsűri - előtt adott számot.

Az osztályonként továbbjutott diákok a döntőbe is elmondhatták versüket, melyet április 16-án a IV. Béla Napok keretében rendeztünk. A zsűri, Horváthné Pánovics Mária igazgató, Vidák Ákosné igazgatóhelyettes, Nagy Kitti gyógypedagógus-logopédus valamint Széll Árpádné a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a következő kategóriákban hallgatta meg a versenyzőket, majd szerdán - a rendezvénysorozat zárásakor - ünnepélyes eredményhirdetést is tartott.

 

5-6. osztály

7. osztály

8. osztály

1. helyezett:
Budai Hanna

2. helyezett:
Varga Bence

3. helyezett:
Dergecz Lili

 

Különdíjban részesült: 

Kis-Gyanó Karolin

1. helyezett:
Zámbó Ilona Erzsébet

2. helyezett:
Horváth Noémi

3. helyezett:
Orsós Jázmin

 

1. helyezett:
Balogh György János

2. helyezett:
Mayer Meredisz

3. helyezett:
Ignácz Marcell György

 


 

Roma versek kategóriája

 

5-6. osztály

7-8. osztály

1. helyezett: Kalányos Szabina

2. helyezett: Borosán Tünde

3. helyezett: Zámbó Imre Gergő

 

1. helyezett: Horváth Noémi

2. helyezett: Orsós Ádám

3. helyezett: Kolompár Bálint

 

Különdíjban részesült:

Zámbó Ilona Erzsébet

 

 

Színvonalas, helyenként megható, igazán szép szavalatokat hallottunk a gyerekektől.

 

Csak gratulálni tudok a felkészüléshez, és örülök, hogy ennyire komolyan vették a versmondást!

 

További sikereket, szép irodalmi élményeket kívánok valamennyi diákunknak!

 

 

 

Edit néni