2017. szeptember 26-án az iskolánk alsó tagozatos tanulói és nevelőik színvonalas sportdélutánon vettek részt.

A program indításaként Katus Attila személyi edző, életmód tanácsadó, világ- és Európa–bajnok sportolóval egy minden testrészt átmozgató zenés aerobik órán mozoghattak közösen a gyerekek és felnőttek egyaránt. Tanulóink ügyesen felvették a ritmust, és utánozták a mozdulatokat. Ezt követően figyelmesen hallgatták végig az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat, kérdéseket tehettek fel a sportolónak. A program végén készült közös fotó és videó is bizonyítja a gyerekek örömét.

 

A Magyar Honvédség bemutatója elsősorban a fiúk tetszését nyerte el. Egymás kezébe adták át a bemutatásra szánt fegyvereket, és kérdéseikkel bombázták a katonákat, akik örömmel és türelemmel válaszoltak ezekre. A felállított akadálypálya is nagyon tetszett a gyerekeknek, sajnálták, hogy csak egyszer kúszhattak végig a felállított alagútban, ugrálhattak a kerékgumikban, és dobhattak célba aknavető gránátokat. Az ajándékba kapott Honvédség című újságnak is főleg a fiúk örültek, amikor tankok, katonai repülőgépek fényképeit találták benne.

 

A nap további részében váltóversenyt rendeztünk az 1-2.osztályos tanulóknak.

A verseny során 4 vegyes csapatot állítottunk fel. A feladatok között volt futás, labdavezetés, labdaterelés kézzel, labda cipelése póló alatt, karikába bújva futás és a karika bójára helyezése, láb közé szorított labdával való szökdelés.

A verseny végeztével összesítettük a pontokat, majd eredményhirdetés következett. 

 

A harmadikosok egy közös bemelegítés után a tornateremben folytatták a programot. Az osztályt csapatokra bontottuk, minden csapat színes mezt kapott. 

Első feladatként olyan zöldségeket és gyümölcsöket kellett felsorolniuk, amilyen színű a mezük, majd a terem négy sarkába vonultak a csapatok, ahol a sportágismeretüket kellett mozgósítaniuk. Csomagolópapírra zsírkrétával rajzokat készítettek arról, hogy miért jó sportolni és milyen sportokat ismernek.

Nagy nevetések közepette végezték el a páros feladatot, melynél a lábukkal, egymás hátának dőlve kellett a rajztáblán rögzített lapra egy arcot, smiley-t rajzolni. Fegyelmezetten viselkedtek, jó kedvvel végezték a játékos feladatokat.

 

Ez idő alatt a negyedik osztályosok a közeli játszótéren végeztek mozgásos, játékos feladatokat, többek között a kidobó különböző változatait és fogójátékokat.

 

A nap zárásaként focibajnokság volt a tornateremben harmadik és negyedik osztályos lány-, illetve fiúcsapatoknak. Hat fős csapatok küzdöttek egymással, a többi tanuló cserejátékos volt, így ezen a programon is minden tanulót megmozgattunk. A lányok küzdelméből a harmadikosok, a fiúkéból a negyedikesek kerültek ki győztesen.

 

 

Tanulóink egy igazán eseménydús délutánon vehettek részt és versenyezhettek, ahol a mozgásé volt a főszerep. A nap végén fáradtan, de élményekkel feltöltődve térhettek haza.