Az LSC Ritmikus Gimnasztika SE versenyzője, iskolánk harmadik osztályos tanulója, Futó Zsófia ismét remekelt. 2025. október 18-án a ritmikus gimnasztikázók Magyar Kupa versenyén vett részt, ahol nagyon ügyes szereplésével, összetettben harmadik helyezést ért el. Zsófi, korosztálya három legjobb tornásza közé tartozik jelenleg az országban. Kitartó edzésének köszönheti a remek eredményeket. 

Az Állatok világnapját minden évben október 4-én ünnepeljük. Ez az időpont az állatok védőszentjének, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója is. A világnap üzenete a vadon élő állatok pusztításának megfékezése és minden állat védelme. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára és szabályaira. 

2025. október 17-én suli-bulit rendeztünk iskolánk tanulóinak. Az első suli-bulit most már évek óta a Halloweenhez kapcsolódóan szervezzük meg.  Az idei tanévben a felső tagozatos diákokkal közösen dekorációt készítettünk erre az alkalomra. Az 5. és 8. osztályos tanulókkal plakátokat készítettünk, az 5. és 6. osztályosok pedig mindemellett denevéreket, pókokat és szellemeket is készítettek, melyekkel az aulát díszítettük.